Szennyvíztisztítás

A szennyvíztisztító telepeken először rácsokkal szűrik ki a nagyobb méretű szilárd anyagokat, majd leülepítik a szennyvízben található homokszerű szennyeződést.

Ezt követi a szennyvíz szerves anyagának eltávolítása ún. eleveniszapos biológiai tisztítás segítségével. A szerves anyagokat mikroorganizmusokból álló „eleveniszap” akkumulálja és bontja le, amelyet utóülepítő medencékben választanak ki a tisztuló szennyvízből.

A mechanikai és biológiai tisztulás után, egyes esetekben kémiai, harmadik fokozatú tisztítást is alkalmazni kell, amely a vízben még jelenlévő, közvetlenül felvehető növényi tápanyagok (foszfor, nitrogénvegyületek) eltávolítását célozza. A legutolsó tisztítási fázis a fertőtlenítés, amikor a szennyvízben maradt mikroorganizmusokat kell fertőtlenítőszer alkalmazásával elpusztítani. A tisztítási folyamat végén olyan minőségű víz keletkezik, ami ugyan nem ivóvíz tisztaságú, de veszély nélkül lehet az élővizeinkbe visszaengedni.

A szennyvíztisztítás során keletkező „szennyvíziszapot” első lépésben vízteleníteni kell, mivel ennek csupán 1-3 %-a a szárazanyag tartalom, a többi víz. A víztelenítés során keletkező csurgalékvizet visszavezetik a tisztítási technológia elejére. A víztelenített szennyvíziszapot komposztálják, és ellenőrzött körülmények között a mezőgazdaságban talajjavításra hasznosítják.

Vízminőség ellenőrzés a szennyvízelvezetés és -tisztítás során

A szennyvíztisztítás során az élővizeinkbe csak ellenőrzött körülmények között engedhetjük vissza a megtisztított szennyvizet. A DHRV által kezelt szennyvíz minőségét a társaság saját laboratóriumában illetve külső akkreditált laboratóriumokban folyamatosan ellenőrzik munkatársaink. Mintákat vesznek a beérkező szennyvízből, a tisztítási technológia során és a természetbe történő kibocsátás előtt. A környezeti ártalmak elkerülése végett a megtisztított víz baktérium, szervesanyag, foszfor, nitrogén és sótartalmát vizsgálják a szakemberek. A DHRV Kft. munkatársain kívül a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet is vizsgálja a természetes élővizeinkbe bocsátott tisztított szennyvíz minőségét.

A szennyvízszikkasztás káros hatásai

A talajba engedett szennyvíz elszennyezi a talajvizet, amely gyakran a számunkra ivóvizet biztosító vízkészletekkel is kapcsolatban áll. A szennyvízben a természetes anyagokon túl a háztartási vegyszerek maradékai is megtalálhatóak, amelyek mérgezik környezetünket.

Zárt szennyvíztároló esetén rendszeresen szükség van a felgyülemlett házi szennyvíz elszállíttatására (szippantókocsi alkalmazására).Ezen szolgáltatást kérjük társaságunkkal, vagy megfelelő szakismerettel, engedéllyel rendelkező vállalkozóval végeztetni, aki gondoskodik a szippantott szennyvíz hatóságilag kijelölt helyre történő beszállításáról. A szippantott szennyvizet tilos élő vízfolyásba, vagy közcsatorna tisztítóaknájába engedni.

Könnyen belátható, hogy az ivóvízhasználat során keletkező szennyvíz elhelyezésének legkedvezőbb módja – gazdasági, környezetvédelmi, kényelmi szempontból – az utcai szennyvízcsatornára való rákötés.

A DHRV Kft. címe

Cím:   2330 Dunaharaszti, Fő út 46.

Telefon:   06-24-531-560, 06-24-531-390

Fax:   06-24-531-561

Ügyfélszolgálati telefon:   06-24-370-538

 

 

Ügyeleti telefonszámok

Ivóvízhálózati ügyelet:   06-70-338-7495

Csatornahálózati ügyelet:   06-70-316-3921

E-mail címek:

Ügyfélszolgálat:   ugyfelszolgalat@dhrv.hu

Titkárság:   titkarsag@dhrv.hu

Ügyvezetõ Igazgató:   vencel.biro@dhrv.hu

Műszaki vezető:   ferenc.mazar@dhrv.hu

Fõkönyvelő:   livia.kaszas@dhrv.hu

 

Ügyfélfogadási idő

Hétfő:   8-tól 20 óráig

Szerda:   12-től 16 óráig

Péntek:   9-től 12 óráig